Na de a hetemről néhány szóba. Eleinte Ukrajnába mentünk volna, de megint közbe szólt a utolsó pillanatos szervezésünk, ezért ahogy Berlint ezt is odább toltuk egy másik időpontra. Unatkozni viszont nem akartam és mivel Krakkóba eddig sok hétvégét még nem töltöttem így gondoltam végigjárok pár helyet, amit illik itt megnézni. Végül elég mozgalmas hétvége lett belőle.
Kultúra:
Ebbe a hétbe elég sok kultúra csúszott. Mivel nem utaztunk el a hétvégén, így mindent megpróbáltam megnézni, amit csak érdemes Krakkóba. Természetesen nem volt elég erre egy hétvége, ráadásul nemzeti ünnep volt itt vasárnap, szóval minden eléggé tele volt az egész hétvégén.
Pénteken ESN szervezéssel voltunk stadionlátogatáson. Itt két nagy csapat van a városba, amik persze egymás legnagyobb ellenfelei. Mi sajna a kisebb csapat stadionját láttuk, de még ez is sokkal nagyobb mint jó pár otthoni élvonalbeli csapaté. A csapat marketing osztályáról jött 2 lány és egy srác, akik körbevittek minket az egész épületben. Nyilván sok újat nem tudtak mutatni, hiszen az alap dolgok ugyan olyanok minden stadionba, viszont sok speckó dolgot elmondtak a csapattal és a épület történetével kapcsolatban.
Szombaton eleinte elmentünk megnézni egy csúcsot a városba, ahonnan látszik kb minden a városból (a hozzám kilátogatókkal is érdemes lesz ide ellátogatni), majd innen egy elég félelmetes helyre mentünk. Nem is tudom minek hívjam. Talán a medence a jó szó rá. Egy magas kőfallal körülvett természetes medence a város közepén. Az érdekessége viszont, hogy itt fogatták néhány jelenetét a Schindler listája című filmnek. Plusz a forgatásról itt hagytak néhány kelléket (épületet), ami azóta pusztul rendesen. persze mind le van zárva, de senki sem foglalkozik vele. Ezen kivlü elég mocsaras a terep, meg elhagyatott. Mindenképpen látni akartam, plusz később majd a Schindler factoryt is és utána újra akarom nézni a filmet! Ezután a contemporary art (kortárs művészetek) múzeumot néztük meg. Nem vagyok nagy múzeumba járó, de itt több mint két órát töltöttünk el. Nagyon érdekes voltok voltak és csak 5 zl volt a jegy, ami 300 ft kb. Sajna nem tudom elmondani mi volt belül, mert a dolgok nagy részét én is most láttam először, szóval elég lenne elmagyarázni, úgy hogy nem látjátok. De pl a kedvencem az egy fal volt, ahova mindenki rakhatott valamit. Én nem találtam magamnál mást, csak a paprikás krumpli hosszávalóiról egy listát, szóval ezzel járultam hozzá a dologhoz. De a buszjegytől kezdve, a félpár zoknin át a cigiig volt ott minden. Vasárnap a World press photo kiállításon voltunk a belvárosba. Itt is legalább 2 órát töltöttünk. Nagyon érdekes képek voltak, de sajna ezeket sincsen értelme részleteznem, hiszen látni kell, ahhoz hogy legyen értelme a dolognak. Azért egy képet mutatok, bár nem tudom mennyire adja vissza:
Ha van alkalmatok hasonló helyekre menni, ne habozzatok. Ezután elnéztünk a főtérre belenézni picit a nemzeti ünnepbe. Hát mondanom sem kell, hogy totál tele volt a tér és mozdulni is alig lehetett. Ennek ellenére nem bántuk meg hogy benéztünk, bár nem töltöttünk ott hosszú órákat. Inkább max 15 percet :)
Bár már a hétfőbe nyúlik bele, viszont a hétvégéből csúszott át erre a napra a Schindler factory meglátogatás. Sajna nem tudtuk, hogy a hétfő ingyenes nap és jegyet kéne foglalni, ha be szeretnénk jutni. Végül nagy nehezen melógtunk egy csoporttal, amihez még idegenvezető is volt. Egyszóval tökéletes lett a dolog a végére. Itt nem csak a gyárat mutatták be, hanem azt is, hogy a háború miként érintette Krakkót, sőt még az utána lévő komcsi erát is láthattuk. Persze a lényeg a gyár volt. Hát nagy húzás volt Schindlertől ez a lista. Igazából egy kanyit sem fizetett a munkásoknak, szóval egyfajta rabszolga tartó szerűség volt, ám ennek ellenére itt mindenki imádta!imádja. Ez volt az egyetlen hely, ahol rendesen kaptak enni a munkások és még csak verni sem verték őket. A hadsereg is bégén hagyta őket, hiszen számukra készültek az üzembe a cuccok. Még a munkások is annyira hálásak voltak neki, hogy a háború után mikor el kellett menekülnie Európából Argentinába és egy kanyija sem volt, akkor a régi dolgozói küldtek neki pénzt, hogy valamiből meg tudjon élni. Egyszóval egy idilli helyzetet teremtett a maga módján abba a szörnyű világba 1000 szenvedő embernek.
ezeket a termékeket gyártotta az üzem
Schindler asztala
Ezt a hetet teát a helyi kultúra határozta meg. És még közel sem értem a dolgok végére. nem tudom mikor lesz mindenre időm, mert a naptáram totál tele van és nagyon sok még a megnéznivaló. Esték:
Nyilván nem maradtak el az esti kiruccanások sem. Kedden átmentünk az egyik közeli albiba, hogy játszunk egy kis játékot, ami szorosan kapcsolódik az USA választáshoz. Íme a szabályok:
http://www.nationaljournal.com/politics/the-final-presidential-debate-drinking-game-20121022
Vicces játék volt, de sajna a választások végét nem tudtam megvárni, mert hulla voltam.
Szerdán kajálni voltam az egyik lengyel ESN-es lánynál az egyik olasz sráccal. A csajszi tök rendes volt és meghívott minket egy fullos vacsira. A hosszu hétvége miatt otthon járt és nagyon sok mama által főzött specko lengyel kaját hozott. Úgy teleettük magunkat a sráccal, hogy hiába mentünk ki este, esélyünk sem volt berugni, plusz nagyon be is aludtunk így kettő fele rövidre zártam a napot. De a kaja rész miatt megérte beáldozni. Fogalmam sem volt a kaják nagy részéről, de volt vagy 4 fogás, szóval mint a mennyország olyan volt számomra. Viszont legközelebb vagy az olasz srác vagy én jövök a sorba a főzéssel :).
Csütörtökön megint hármasba mentünk ki, de ezúttal egy pubba valahol a főtér környékén. Itt 4 zl a sör és minden tömény. Mondanom sem kell gondolom, hogy rövid idő belül mindenki vidáman ült az asztaloknál. Csatlakozott hozzánk még néhány lengyel srác, akiket előtt mi az olasz sráccal nem ismertünk, viszont nagyon rendesek voltak velünk. Kaptunk tőlük rövidet, mert persze lengyelekkel mindig kell egyet közösen is inni, majd elmentünk bulizni. Itt elvileg kellett volna fizetnünk, de nem tudom kik voltak ezek a srácok, de ingyen bevittek minket és még bent is ittunk egyet. Egyszóval elég olcsó este lett belőle a végére. Remélem még találkozunk velük, mert rendesnek tűntek.
Pénteken egy szülinapi buliba mentünk. Ez egy közgázos party volt az egyik albiba a tértől 3 percre :). És végre kellemesen kellett csalódnoma közgázos társaságba. Eddig sokszor furcsák voltak, most viszont nagyon jól sikerült az este. Sok ismerős és még több új arc volt. Szerintem olyan 50-en lehettünk. Nem tudom az este mikor ért véget pontosan de másnap totál el voltam fáradva. Nem tudom pontosan mitől, de a lábaim és a kezem is kb görcsbe volt. Jó kis este!
Szombat este visszatért a horvát srác otthonról, szóval ezt ünnepeltük. Ez az este semmi extra sem volt. Bár időbe elindultunk, hogy bulizunk egyet, de csak klubról klubra jártun, mert egyik sem tetszett valakinek. Végül nagynehezen találtunk egyet, de addigra már eléggé józan volt a banda. Szem szeretem az ilyet, mior döntésképtelenek vagyunk és ez rontja el az estét. Viszont hazafele véletlen a kezembe maradt egy lengyel zászló az egyik házról :). Reggel meg is lepődtem egy pillanatra, amikor a szobámba láttam. Remélem a nemzeti ünnepet kibírják egy zászlóval kevesebbel is.
Vasárnap itthon csücsültem és az otthoniakkal beszélgettem szakdoga ügyben, plusz repjegyeket foglaltunk a januári túrákra.
Sport:
A héten ismét többször eljutottam a röplabdapályára. Kedden megint voltam a suli rendes edzésén, majd pénteken az erasmusos mix röpin is. Most elég sokan voltunk, mert a másik sulikból is jöttek páran, hogy játszanak. Sajna végül mi vesztettünk 2:1-re. Bár mentségünkre szóljon, hogy nálunk 3 lány volt, náluk egy sem, plusz átadták nekünk a legsutább játékosukat :).
Ezután vasárnap olyan enyhe és szép idő volt, hogy előkaptam hosszú idő után a futócipőm és elmentem egyet a városba rohangálni. Ideje volt már, nagyon hiányzott.
Előzetes: a következő héten már tutira megyünk Berlinbe, mert már a jegyeink is megvannak. Egyszóval ezzel kapcsolatba várható majd valamikor a következő történet.